Történetünk 2019-ben kezdődik, két internetes tartalomkészítő közös videójával, melyben megkóstolták 9 különböző árnyalatát a Bundáskenyérnek. Ezen videósok név szerint Sallai Márk és Nagy Márton voltak. Én, mint mesélő őszinte szeretnék lenni veletek. Én vagyok a Nagy Márton, szóval nem játszom el, hogy T/3-ban beszélek saját magunkról. Most, hogy kiderült, saját magunkról írok, folytassuk onnan, ahonnan abbahagytam.
Az imént említett videós projekt miatt, mintha felvilágosodtunk volna, úgy pattant ki a szikra a fejünkből, hogy a Bundáskenyér szent eledel, mellyel foglalkozni kell, és ápolni.
A Bundáskenyerező ötletét elmentettük tudatunk legmélyebb bugyraiba, és egészen 2021. márciusáig nem is tört felszínre.
Nagy Márton, akiről már tudjuk, hogy Én vagyok, interjú sorozatot forgatott ebben az időszakban különböző szakmák képviselőivel, és itt ismerkedett meg Puklér Martinnal, akivel egyből érezték a Bundáskenyér iránt érzett közös imádatból fakadó összhangot. A Sallai Bundáskenyerező története innentől már csak történelem. Az ötlet valósággá vált, és 2021. júniusában meg is nyitottuk Magyarország első Bundáskenyerezőjét. Célunk megmutatni, hogy ebben a népszerű ételben mennyi fantázia van, és milyen sok lehetőség a kreatív elkészítésére. Elérhető áron, házhozszállítva, helyszínen fogyasztva egyaránt. Ital kínálatunkkal magyar szörpök újragondolását és alternatív energiatermékeket szeretnénk népszerűsíteni, amellett, hogy egy kávéra is beugorhat hozzánk bárki, aki erre jár. Havonta frissülő kínálatunkkal, és menü ajánlatainkkal várunk mindenkit a hét összes napján! Ez a Mi történetünk eddig, de a sztori folytatódik…
Bundáskenyereinket nem olajban sütjük, hanem vajjal készítjük ezért inkább "french toast" jellegűek. Lehet sós, édes, szendvics, snack, előétel, főétel, desszert, vagy bármi (igen, még az is)! Célunk, hogy megmutassuk milyen hatalmas potenciál rejlik ebben az általunk imádott ételben.